"Csoda ez az éj..."
„Elindul újra a mese!
Fényt porzik gyémánt szekere!
Minden csillag egy kereke!
Ezeregy angyal száll vele!
Jön, emberek, jön, jön az égből
Isten szekerén a mese!”
Wass Albert soraival köszöntöm „Csoda ez az éj…!” Karácsonyi hangversenyünkön megjelent vendégeinket, diákokat, szülőket, kollégáimat.
A karácsony egymáshoz vezet bennünket. Nem csak egy ünnep, hanem egy érzés. Szépségét nem az ajándékok nagyságával kell mérnünk, hanem egy olyan ajándékkal, amiből mindenki részesülhet, amit mindenki adhat, ez pedig a szeretet. A karácsonyt megelőző hetekben a várakozás mellett számot vetünk. Végig gondoljuk kinek miért lehetünk hálásak.
Köszönetemet szeretném kifejezni partnereinknek, akik nap, mint nap támogatnak minket abban, hogy oktató-nevelő munkánkat megfelelő körülmények között végezhessük, hogy időnként a hétköznapok szürkeségéből kizökkenve közösségi programokkal színesíthessük tanulóink iskolai életét.
A karácsony ünnepét az együttlét élménye, a boldogság érzése különbözteti meg a hétköznapoktól. Egymásra mosolygunk, mert együtt lehetünk. Meggyújtjuk a gyertyákat, és emlékezünk azokra is, akik már nincsenek velünk. Őrizzünk meg ebből az ünnepi pillanatból morzsákat az eljövendő év hétköznapjaira, hogy azokból is kicsit ünnepit, a hétköznapitól eltérőt varázsoljunk. Mit is kívánhatnánk magunknak a következő évre? Természetesen mindenkinek egészséget, békességet, boldogságot, anyagi biztonságot és szerencsét.
Végezetül Ron Cristiant idézve zárom köszöntőmet:
„Higgy a szívedben és saját jóságodban, mert ha így teszel, mások is ezekben fognak hinni. Higgy a csodában, mert teli van vele az élet. De, ami a legfontosabb, hogy higgy önmagadban, mert odabenn a lelkedben rejtőzik a csoda, a remény, a szeretet és a holnap álmai.”
Áldott, békés karácsonyt és egészségben gazdag, boldog újévet kívánunk mindenkinek!
Csepregi Mária
mb. intézményvezető