NKA - pályázatok

NKA - pályázatok

NKA - kórus pályázat

Szakmai beszámoló 2019.

Elnyert támogatás: 640 000 Ft

A 2018-2019-es tanévben két kórus működött iskolánkban Holczerné Szabó Ágnes vezetése alatt. Szeptembertől a tanév végéig 24 kisebb-nagyobb fellépésünk volt egyik, másik, vagy mindkét kórussal. Éneklésünkkel színesítettük az iskolai ünnepélyeket, megemlékezéseket, Szereplést vállaltunk a város intézményeinek (művelődési intézmény, óvoda, idősek napközije) felkérésére. Az első félév legjelentősebb eseménye a karácsonyi hangverseny volt, amire idén is nagy izgalommal készültek a gyermekek. Az 500-600 főt számláló közönség elismeréssel fogadta a műsort.

A második félévben készített programunkat elsőként a vonyarcvashegyi Éneklő Ifjúság hangversenyen mutattuk be áprilisban A szervező iskola ajándékkal köszönte meg a hévízi kórusvezetőnek, hogy 30 éve töretlenül résztvevői a vonyarcvashegyi kórustalálkozóknak. A hangverseny díszvendége - aki a kórusok produkcióját is értékelte- Balázs Árpád zeneszerző volt.

Bekapcsolódtunk a „Bach Mindenkinek” Fesztivál programjába is. A hévízi Polgármesteri Hivatal dísztermében egy felnőtt vegyes kórussal (a keszthelyi Balaton Kórussal) és a Musica Antiqua együttes kíséretével énekeltek a gyerekek Bach műveiből.

Néhány éve merült fel az ötlet, hogy a Budapesten kórust vezető egykori diákjainkkal találkozót szervezzünk. Ez az elképzelés valósult meg az idén, amikor a pályázat segítségével a fővárosba utazhattunk. Mivel egyik diákunk más városba költözött, így csak a XIV. Kerületi Jókai Mór Általános Iskola kórusával tudtuk felvenni a kapcsolatot. Megismerkedtünk az iskolájukkal, közös koncertet adtunk az ottani tanulóknak és egymásnak. A bemutató végén együtt énekeltük Balázs Árpád Bodzavirág c. művét. A szabadidős program alatt (az állatkertbe látogattunk) barátságok alakultak ki a két iskola kórustagjai között. Jövőre szeretnénk, ha Hévíz adhatna otthont a találkozónak.

Habár létszámunk megcsappant, a jelenlegi kórustagoknál jelentős megtartó ereje van a pályázati pénzből finanszírozott tábornak. A rezi Laky Demeter Turistaház ideális táborhely számunkra. Nem messze Hévíztől, gyönyörű zöld környezetben, túrázási és sportolási lehetőségekkel valamint tiszta, kulturált szálláshellyel. Nemcsak igazi közösséggé kovácsolódtak itt a kórustagok, de sokkal intenzívebb munka is folyt, mint az iskolai év során a kóruspróbákon. Az új tagok megtanulták a korábbi műveket, és bővíteni tudtuk repertoárunkat. Segítséget is kaptam a kollégáktól a betanításban (szólampróbák), és állandó zongorakíséret állt rendelkezésre, ami szintén hiányzott a tanév közben. A próbák mellett játékos és vidám programok tették még színesebbé és gazdagabbá a tábori életet. A hetet kis koncerttel zártuk a keszthelyi Balaton Múzeumban.

Az idei tanévben minősülni nem tudtunk, mivel a Vonyarcvashegyen megrendezett Éneklő Ifjúság hangversenyen erre nem volt lehetőség. Ismét (már negyedik alkalommal) vállaltuk viszont a megmérettetést a Zalaegerszegi Gyermekkórus Fesztivál és Versenyen a zenei tagozatos kórusok között, ahol a 3. helyet szereztük meg Győr és Székesfehérvár után. A versenyről az M5 televízió és a rádió is tudósított.

https://www.youtube.com/watch?v=oaEVYX1kBL8

A verseny célt adott a munkánkhoz, az eredmény pedig a megerősítést jelentette.

Olyan kórusokat hallhattak a gyerekek, akik hozzánk hasonlóan klasszikus kórusrepertoárral léptek fel, ugyanis más találkozókon ez már ritkaság.

Továbbra is fontosnak tartom, hogy értékes kórusmuzsikával ismertessem meg a tanulókat, de számukra is a legnagyobb élmény az, amikor megszólalnak a tiszta harmóniák. Bizonyos keretek között, és alkalmakkor nyitott vagyok a könnyebb műfajokra is.

A kóruson belül három népdalcsoport is készült versenyekre. Mindannyian arany minősítést szereztek. Ugyanúgy a szólistáink is, akiknek egyike az országos fordulón Érden képviselte megyénket.

Nehéz a tanulókat megnyerni a kóruséneklésnek, különösen a rendszeres munkára rávenni őket, de ha tapasztalják az eredményt, és a munka mellett élményeket is kapnak, akkor nagyobb eséllyel maradnak.

A pályázati támogatásnak köszönhetően kottatárunkat új művekkel egészíthettük ki, amire régóta nem volt lehetőségünk, valamint mappákat tudtunk vásárolni.

Összességében nagyon sok olyan élményhez tudtuk juttatni a kórustagokat, amire a pályázat nélkül nem lett volna lehetőségünk.

A tanév során az alábbi fellépései voltak kórusainknak:

  1. Tanévnyitó ünnepély                                                                        Kamarakórus

http://hevizitv.hu/item/1200-345-gyermek-kezdi-hevizen-az-altalanos-iskolai-tanevet

  1. Utcazene a Zene Világnapján                                                        Kicsinyek Kórusa
  2. Hangverseny a Zenei Világnap alkalmából                                      Felsős kórus

http://hevizitv.hu/item/1253-koncert-a-zene-vilagnapja-alkalmabol-az-altalanos-iskola-novendekeinek-es-tanarainak-musora (34.22-től)

  1. Megemlékezés az Aradi Vértanukról                                               Felsős kórus
  2. Ünnepi műsor az 1956-os forradalom évfordulóján- iskolai             Felsős kórus
  3. Ünnepi műsor az óvodásoknak                                                         Felsős kórus
  4. Kiállítás megnyitó a Szent Lukács Idősek Otthonában                    Népdalcsoportok
  5. Illyés szavalóverseny megnyitója                                                    Népdalcsoport
  6. Illyés zenei est                                                                               Kicsinyek Kórusa

http://hevizitv.hu/item/1338-reneszansz-est-zarta-az-illyes-napokat (1.17-1.28)

  1. Városi adventi gyertyagyújtás                                                        Kamarakórus
  2. Adventi műsor a Szent Lukács Idősek Otthonában                         Kicsinyek Kórusa
  3. Karácsonyi hangverseny                                                                  Mindkét kórus

http://hevizitv.hu/item/1418-az-illyes-gyula-altalanos-iskola-karacsonyi-musora-2018

  1. Ovisuli                                                                                           Kicsinyek Kórusa
  2. Ünnepi műsor (1848-as forradalom és szabadságharc)                  Mindkét kórus

http://hevizitv.hu/item/1556-az-altalanos-iskola-marcius-15-i-megemlekezese

  1.  „Bach Mindenkinek”                                                                     Felsős kórus

http://hevizitv.hu/item/1577-bach-mindenkinek-fesztival-hevizen-is

  1. Iskolahívogató                                                                              Kicsinyek Kórusa

http://hevizitv.hu/item/1611-milyen-lesz-iskolaba-jarni

  1. XXX. Vonyarcvashegyi Éneklő Ifjúság Kórustalálkozó                  Mindkét kórus

https://tvkeszthely.hu/hirek/5923-jubileumi-korustalalkozo?fbclid=IwAR1jP2I-rHkBkqN712_hp6dHQTkVsSz4_LLCQ3xzGxzhz73aHp586vc8YII

  1. Város Napja                                                                                   Felsős kórus

http://hevizitv.hu/item/1676-a-hevizi-tv-2019-05-03-i-adasa?fbclid=IwAR3Y-RlVpF6FmD8RQS0U-8NSD9F_Zbug8SoU5_6I0B3-cIAI2jnvc8zYsQg (1.07.05-től)

  1. Szent Lukács Idősek Otthona ( kiállítás megnyitó)                         Népdalcsoport.
  2. Zalaegerszegi Gyermekkórus Fesztivál és Verseny                         Felsős kórus

https://www.youtube.com/watch?v=a4ULzLMIuUg

http://hevizitv.hu/item/1757-talentum-podium-2019-kodaly-zoltan-zold-erdoben?fbclid=IwAR2Ei0Mvm7K864eWig492rRPc5E-x6fBN3zhHRFLreZHeTuEOTWcJx83GPA

http://hevizitv.hu/item/1757-talentum-podium-2019-kodaly-zoltan-zold-erdoben?fbclid=IwAR1N1djZYF03HUjufgB0USbIJc0mnRGFvVsBO_Aja9DUZ19GZ9zI4Z28ukM

21. Kínai delegáció köszöntése                                                        Felsős kórus

22. Kórustalálkozó Budapest                                                           Mindkét kórus

23. Ballagás                                                                                          Felsős kórus

24. Tanévzáró ünnepély                                                                        Kicsinyek Kórusa

http://hevizitv.hu/item/1086-4-06-os-tanulmanyi-atlaggal-zartak-a-tanevet-az-illyesben

Emellett néhány kórustag szólóban, párosban is fellépett kiállítás megnyitókon, és egyéb rendezvényeken.

 

Megtanult művek:

Felsős kórus

  • Kánonok: Szállj csak nóta, Fel, fel, dalra fel, Szőnyi E: Postaváró, Indián kánon…
  • Vavrinecz: Balatoni népdalok
  • Bárdos Lajos: Szellő zúg
  • Bárdos Lajos: Édesanyámhoz
  • Viljah Sing: Medieval Glória
  • Balázs Árpád - Nemes Nagy Ágnes: Bodzavirág
  • Balázs Árpád: Mesenóták (Kis Bence- Altató- Kara Pál kalapál)
  • Pertis Jenő: Népdalcsokor
  • Kocsár Miklós- Kányádi S: Májusi szellő
  • Kocsár Miklós- Kányádi S: Aki fázik vacogjon
  • Kodály Zoltán: Zöld erdőben
  • Szőnyi Erzsébet: Este van már
  • A Nap nyugodni tér
  • J S Bach: Parasztkantáta
  • J S Bach: Korál a 147. kantátából
  • Dalok ünnepélyekre (Körmösdal az Isten pénze c. musicalből, Kormorán: Nincs szó, Demjén: A Föld könnyei, Szabadság, szerelem…)
  • Karácsonyi művek

Kicsinyek Kórusa

  • Kánonok: Bárdos: Baskír nóta, Gryllus:Katica kánon, Szőnyi:Postaváró,….)
  • Balázs Árpád: Évszaksoroló
  • Balázs Árpád: Bodzavirág
  • Pertis Jenő: Népdalcsokor
  • Balázs Á: Altató, Kara Pál kalapál
  • Kodály- Weöres: Sárkány paripán
  • Karai József: Tündérsíp- részletek
  • katonadalok márc.15-re
  • anyák napi dalok
  • dalok az óvodásoknak
  • Karácsonyi művek

 

 

Szakmai beszámoló 2018

A pályázatban vállalt és tervezett programjaink megvalósultak.

  • A Kicsinyek Kórusában 26, a felsősben 40 diák énekelt a 2017-18-as tanévben.
  • A két kórusnak összesen 23 fellépése volt (ebből 14 a felsősöké, 9 a kicsiké).
  • Kiemelt eseménye volt a kórusévnek Balázs Árpád zeneszerző 80. születésnapi szerzői estje a keszthelyi Balaton Színházban, amelyen ősbemutatóra is sor került. Énekeltük –többek között- Balázs Árpád Mesenóták c. gyermekkari kórusszvitjét, és Babos Judit ez alkalomra írt művét Hódolat Balázs Árpádnak címmel.
  • Jubileumi karácsonyi hangversenyünkre létrejött a 30 év fényképeiből összeállított kiállítás, amit a műsor közönsége megtekinthetett. Erre az alkalomra már elkészültek a felsős kórus mellényei is.
  • A tavaszi hangversenyek sorában kiemelt helyen szerepelt a Vonyarcvashegyen megrendezett Éneklő Ifjúság Kórustalálkozó, itt ismét találkozhattunk Balázs Árpáddal, aki értékelte a kórusok által bemutatott produkciókat. Itt már a Kicsinyek Kórusa is viselhette az új kendőcskéket.
  • 24 éve találkoznak mindig más-más városban Zala megye kisvárosainak gyermekkarai. Idén Zalakaros adott helyet az eseménynek, ahol nagy sikerrel szerepelt iskolánk kórusa.
  • Az Idősek Otthonában nyújtott fellépéseinket (4 alkalom) nagy örömmel fogadták az idős emberek. Ezek nem csupán szereplési lehetőséget jelentettek, de az empátia, elfogadás, tisztelet terén a gyerekek személyiségfejlődésében is nagy jelentőségűek.
  • A különböző korosztályok felé nyitás másik példái voltak az óvodásoknak adott műsorok (október 23., március 15., gyermeknap).
  • Eleget tettünk a város felkéréseinek (október 6., Zenei Világnap, adventi gyertyagyújtás), és természetesen az iskolai rendezvényeket is színesítették a kórusok műsorai (tanévnyitó, iskolai megemlékezések, nemzeti ünnepek, Illyés napok, tanévzáró).

A fellépések során a zenei színvonalon túl fontos a nézők elé táruló összkép, látvány

A pályázati támogatásnak köszönhetően kiegészültek a megfogyatkozott, mérethiányos kórusmellények, és javításra kerültek az elhasználódott, viseltes darabok.

A Kicsinyek Kórusának kendőcskéket varrattunk, így ők is egységesebb megjelenést kaptak.

Az iskola logójával ellátott pólók tovább erősítik az összetartozás érzését a felsős kórus tagjaiban.

A közösségépítés terén nagy szerepe van a kórustáboroknak. Idén több leendő ötödikes jelentkezett a táborba, ahol lehetőség nyílt az új közösségbe való beilleszkedésre. Szakmailag, zeneileg is fejlődést jelentett számukra, hiszen a felsős kórus magasabb kihívások elé állítja őket. Az intenzív gyakorlással (napi kétszeri próba) több hónap munkáját tudtuk elvégezni néhány nap alatt. Több idő jutott az éneklési technikák fejlesztésére, és hibák javítására, mint a tanév során.

A szabadidős tevékenységek és programok (vártúra, éjszakai túra, foci, labdajátékok, strandolás, közösségépítő játékok) során összecsiszolódtak a különböző életkorú énekesek.

A tábor végén bemutatót tartottunk a szülőknek a tanult darabokból.

Pályázatok

Bethlen Gábor Alap
Ökoiskola
NKA
Határtalanul
Erzsébet táborok
 Okosan a pénzzel!