NTP - pályázatok

NTP - pályázatok

NTP-MŰV-18-0011

Újjászületés

Elnyert támogatás: 1 000 000 Ft

Szakmai beszámoló

A Nemzeti Tehetség Program keretében megvalósuló „Újjászületés” című pályázati programunk szakmai beszámolója. A pályázati program célja egy 60 órás tanórán kívüli, egész tanéven átívelő program sorozat, amely a reneszánsz és művészet pártoló királyunk, Mátyás király személye köré épült. Az apropót az adta, hogy Hunyadi Mátyás 560 éve lépett trónra.

Nagyon izgatottan kezdtünk neki a tanévnek. Az első hónapokban megismerkedtünk a reneszánsz történelmi hátterével, irodalmával, Mátyás király meséivel, mondáival. Szekeres Barbara nagyon kreatívan, érdekesen inertaktív módszerekkel vezette be a tanulókat ebbe a világba. Októbertől elkezdtünk ismerkedni a reneszánsz zenével, hangszerekkel, kották keresésével. Az Illyés napok keretén belül valósítottuk meg a Reneszánsz estet a Musica Antiqua Együttessel. Az est érdekessége egy vándorkiállítás volt, mely Mátyás király életét mutatta be. Nagyon örültünk neki, hogy sikerült leszervezni, hogy soron kívül hozzánk is eljusson a kiállítás. Ezután kezdődött el az igazi felkészülési idő. Reneszánsz zenékkel, táncokkal, kórusművekkel. A gyerekek énekeltek, táncoltak, zenekarban játszottak. A felkészülési munkában Holczerné Szabó Ágnes és Balázs Árpádné irányította a gyerekeket.

A megvalósult záró rendezvényünkre Dr. Szarkáné Lampert Anikó vezetésével elkészítették a díszletet a gyerekek. Nagyon látványosra sikerült. A pályázati pénzből tudtunk vásárolni jó minőségű festékeket, papírokat, ami elengedhetetlen a profi munkához.

„A képességfejlesztéstől a zenei előadásmódig” címmel tartott előadást Prehoffer Gábor, majd a szólista gyerekekkel és a szóló darabok előadásával foglalkozott. Nagyon érdekes és tanulságos volt a gyerekeknek is és a tanároknak is egyaránt.

A darabok, táncok tanulása mellett a rendezvényünk hirdetésére is eljött az idő. A Hévízi TV és facebook oldala reklámozta a plakátunkat, majd a záró rendezvényünket felvette és leadta. A ZAOL internetes újság és a Zalai Hírlap is írt az eseményünkről. Ez is az elnyert pályázati pénzből valósulhatott meg.

Nagy öröm volt a gyerekek számára, hogy a pályázati pénzből tudtunk vásárolni egy jó minőségű fa szoprán furulyát, melyet szóló játékra is tudnak használni, és gyakorláshoz egy műanyag basszus furulyát ami nagyban segíti őket, hogy minél előbb megszokják a basszus furulya nagyságát.

A záró est megvalósítása érdekében egész évben készültünk. A díszletet a gyerekek saját kezűleg készítették.  A reneszánsz hangszerekkel való megismerkedés és megszólaltatásuk, az éneklés, a táncolás, a művek megtanulása, és a kor megismerése egy izgalmas felkészülési folyamat volt. Ennek eredményeként jött létre „A reneszánsz forgatag Mátyás udvarában” záró rendezvényünk, melyet egy reneszánsz gasztro bemutatóval  és reneszánsz ételek kóstolásával zártunk. Fantasztikus ételeket hozott nekünk Madarász Ildikó a Balaton Háziasszonya, aki kizárólag olyan alapanyagokat és fűszereket használt, amit a reneszánsz korban használtak. Ez a gasztro show csak a pályázati pénzből valósulhatott meg. Ilyen kuriózumban még a felnőttek sem vettek részt. Felejthetetlen élmény volt mindenki számára.

Az egész éves munka jutalmául szántuk a Visegrád - Esztergom két napos tanulmányi kirándulást, melynek minden költségét pályázati pénzből fedeztünk. Nagyszerű lezárása volt az egész évnek. Nagyon tartalmas, látnivalókban gazdag két nap volt. A Visegrádi vár, a Királyi Palota, Salamon torony, az esztergomi vár és Bazilika megnézése méltó összegzése volt az egész évnek.

Köszönjük, hogy a Nemzeti Tehetség Program segítségével, támogatásával megvalósulhatott az Újjászületés című programunk.


Reneszánsz forgatag Mátyás udvarában
 

A Nemzeti Tehetség Program keretében megvalósuló „Újjászületés” című pályázati program legjelentősebb eseményéhez érkeztünk.

A pályázati program célja egy 60 órás tanórán kívüli, egész tanéven átívelő program sorozat, amely a reneszánsz és művészet pártoló királyunk, Mátyás király személye köré épült. Az apropót az adta, hogy Corvin Mátyás vagy Hunyadi Mátyás 560 éve lépett trónra.

A reneszánsz ember büszke volt tudására, képességeire, az alkotó tevékenységnek értéke volt. A reneszánsz emberideál a sokoldalúan művelt, tudományokban és művészetekben egyaránt jártas úgynevezett polihisztor típusú ember volt.

A program célja tehát, hogy ma is büszkék legyünk képességeinkre, tudásunkra, és az alkotó tevékenység újra értékké váljon.

A reneszánsz idején az uralkodói udvarok voltak a legjelentősebb központjai, ahol a művészetpártoló királyok és hercegek jóvoltából számtalan művész fordult meg. A reneszánsz művészet elsőként Itáliában bontakozott ki, de büszkék lehetünk rá, hogy Itáliát követve Mátyás udvarában lett Európa második kulturális központja.

Bár Mátyás maga is fogékony és nyitott volt a reneszánsz szellemére ezt csak elmélyítette Itáliából érkezett felesége Beatrix. Hozományának tízszeresét fordította zenei udvartartásra és magához ragadta a zenei kezdeményezést. Létrehozta a királyi kórust, akikről a külföldi vendégek egybehangzóan, mint Európa egyik legjobb együtteseként számoltak be.  Magával a pápai kórussal vetekedett. Mátyás király levelezést folytatott külföldi zenészek idehozatala érdekében. Aktív zenei, művészeti élet folyt az udvarban.

Az est megvalósítása érdekében egész évben készültünk. A díszletet a gyerekek saját kezűleg készítették.  A reneszánsz hangszerekkel való megismerkedés és megszólaltatásuk, az éneklés, a táncolás, a művek megtanulása, és a kor megismerése egy izgalmas felkészülési folyamat volt. Ennek eredményeként jött létre „A reneszánsz forgatag Mátyás udvarában” záró rendezvényünk, melyet egy reneszánsz gasztro bemutatóval  és reneszánsz ételek kóstolásával zártunk. Fantasztikus ételeket hozott nekünk Madarász Ildikó a Balaton Háziasszonya, aki kizárólag olyan alapanyagokat és fűszereket használt, amit a reneszánsz korban használtak.

Pályázatok

Határtalanul
Ökoiskola
 Okosan a pénzzel!
NKA
Bethlen Gábor Alap
Erzsébet táborok