Zene világnapja 2020
Tanulóink idén a zene világnapja alkalmából újrahasznosítható anyagokból állítottak elő hangszereket, melyekből kiállítás jött létre az iskola aulájában. Az elkészült hangszerek közül a diákok választják ki a legötletesebbeket, melyek alkotói jutalomban részesülnek.
Felső tagozatos diákjaink Zene nélkül mit érek én? című fogalmazásukban arról írtak, mit jelent számukra a zene hallgatása, művelése. A következőkben ezekből idézünk néhány gondolatot.
„Zene nélkül mit érek én?”
Gondolatok a tanulók fogalmazásaiból
Kisgyerek korunktól életünk végéig elkísér bennünket a zene. Érzelmeinket, hangulatunkat is kifejezhetjük vele. (Szűrös Anna)
A zene mindig megmosolyogtat. (Kozák Mária)
A zene boldogít minket. (Léhner Nóra)
Számomra a zene jókedvet, társaságot, kikapcsolódást jelent. Nem jó, hogy nem lehet kórust tartani, mert nehezebbek nélküle a napok, nem jön össze egy jó társaság. Az is rossz, hogy nem énekelhet az egész kórus az Aradi Vértanúk napján. (Szatmári Fruzsina)
Zene nélkül a föld egy hangtalan, csöndes hely lenne. Nem lenne hang, nem lennének színek. Olyan lenne a világ, mint egy fekete-fehér kép. (Illés Petra)
Zene nélkül az élet keserű, mert a zene édesíti meg az életet. (Soós Luca)
A zene erőt ad az embernek. (Sipos Eszter)
A zene érzelmeket vált ki az emberekből. (Bontó Beáta)
A zene szerintem gyógyítja, megszépíti és jobbá teszi az embereket. (Kapitány Blanka)
Zene nélkül az emberi szív legmélyén valahol nagy csönd lenne. Nem tudnád kifejezni önmagad. A zene békét és megnyugvást jelenthet minden gondra. (Illés Márk)
Mondhatjuk, hogy akár a levegő, vagy a víz, a zene is egy életfeltétel. A zene kitölti az emberek életét. Zene nélkül nem lenne teljes az életem. (Németh Viktória)
A zene nélkül nem lenne annyi pozitív érzésünk. A szomorúságot is elfeledteti. (Mayer Rebeka)
Nekem azért fontos a zene, mert szebb lesz tőle a napom. (Takács Barnabás- Lukács Boglárka)
A Himnusz és a Szózat a zene nélkül csak vers lenne. (Müller Izabella)
Ha hangszeren játszom, mindig megnyugszom. (Müller Izabella)
Színessé teszi a rossz napjaimat, fáradt délutánokat. (Müller Izabella)
Aki zenekarban játszik, annak nagy élmény lehet. A zene megnyugtat, jókedvre deríthet. (Süte Gergő)
Ha jó kedvünk van, még jobb lesz a zenétől, viszont ha szomorúak vagyunk, simogatja, megvigasztalja a lelkünket. „És akinek szép a lelkében az ének, az hallja a mások énekét is szépnek.” Nem véletlen Babits Mihály idézete, hiszen aki szereti a zenét, az meghallja a zene sokszínűségét, szépségét, örömét, és boldog ember. (Süte Csaba)
Egy nehéz nap után nagyon jó meghallgatni egy kellemes muzsikát. Zene nélkül az élet konkrétan megállna. (Horváth Balázs)