Művészeti intézményegység

A Hévízi llyés Gyula Általános Iskola összetett intézményként működik.

A Művészeti Intézményegységben lehetőségük van az erre fogékony tanulóknak a délutáni foglalkozásokon hangszert, színművészet-drámát, valamint néptáncot tanulni.

A gyermekek egészséges lelki fejlődésében bizonyítottan fontos szerepet játszik a művészetoktatás. Erre ad lehetőséget iskolánkban működő művészeti intézményegységünk.

 

A következő hangszerekből választhatnak a gyermekek: furulya, fuvola, hegedű, zongora.

A hangszeroktatás mellett a szolfézs órákon ismerkednek meg az elméleti tudnivalókkal, valamint az éneklés szépségével. Ezen kívül az iskolában működő kis és nagy kórusban is részt vehetnek, megtapasztalva a közös éneklés és a közösségi munka szépségét. Továbbá a Musica Antiqua együttesben játszhatnak a gyerekek, amelynek munkájába 5. osztálytól kapcsolódhatnak be.

Kórusunk és a Musica Antiqua együttes tagjainak minden nyáron tábort szervezünk Reziben és Balatongyörökön.

 

Tanulóinknak több lehetőségük is van a fellépésre, bemutatkozásra iskolánk műsorain, a városi és megyei rendezvényeken. Ezek a Zene világnapja, Illyés Napok, Mikulás váró, Karácsonyi koncert, Farsangi jelmezes hangverseny, Végzősök- győztesek hangversenye és a növendék hangversenyek, melyeket havonta rendezünk.  A legtehetségesebb tanulóink rendszeresen vesznek részt megyei, regionális, országos és nemzetközi versenyeken kimagasló eredménnyel.

A néptáncosok és a színművészet-dráma tanszakosok az iskolai és városi rendezvényeken is részt vesznek valamint a térségünkben zajló találkozókon.

Az iskola kórusa rendszeres résztvevője az ünnepségeknek, kimagasló eredménnyel szerepelnek a kórustalálkozókon s megmérettetéseken.

A tehetséges furulyások az 1977 ben alapított nagy múltra visszatekintő Musica Antiqua Együttes munkájába kapcsolódhatnak be. A Musica Antiqua Együttes évi 30-40 koncertet ad térségünkben és külföldön. Számos elismeréssel, kitüntetéssel és versenyeredménnyel rendelkezik. Hévíz legnagyobb hagyományokkal rendelkező művészeti együttese (www.musicaheviz.hu).

 

Minden tanév végén hangszerbemutatót és tájékoztatót tartunk a gyermekeknek, majd ezután jelentkeznek a felvételi vizsgára, ahol felmérjük a gyermekek képességeit. A cél az, hogy a tanuló tehetségének és képességének leginkább megfelelő lehetőséget kínáljunk, melyben ki tud bontakozni és meg tudja valósítani önmagát, ezzel is hozzájárulva egészséges szellemi lelki fejlődéséhez.

Tanáraink mind felsőfokú végzettséggel, nagy szakmai tapasztalattal rendelkező művész pedagógusok, akik aktívan részt vesznek térségünk kulturális életében.

Iskolánk Kiválóra Minősített Alapfokú Művészetoktatási Intézmény minősítéssel rendelkezik.

 

Várunk szeretettel minden érdeklődőt!

Pályázatok

Erzsébet táborok
NKA
Határtalanul
 Okosan a pénzzel!
Bethlen Gábor Alap
Ökoiskola