Szülői Munkaközösség

Szülői Munkaközösség az iskolába járó diákok szüleinek képviselete a szülői kötelességek és jogok gyakorlásának érdekében. Az intézmény működését, munkáját érintő kérdésekben véleményezési, javaslattevő joggal rendelkezik.

A gyerekek nevelésének és oktatásának fontos feltétele a diákok, a szülők és a tanárok közötti jó kapcsolat, harmonikus együttműködés.

A szülői munkaközösség az iskolai életben e nélkülözhetetlen kapocs szerepét tölti be.

A Szülői Munkaközösség az iskolai közösség részeként fejti ki a tevékenységét. Legfontosabb feladata, hogy megfelelő kapcsolat alakuljon ki a szülők és az iskola pedagógusai és dolgozói, szülők és szülők, diákok és tanárok, sőt még diákok és szülők között is. Elősegíti az oktatás és nevelés szintjének folyamatos emelését az iskolába járó diákok érdekében és az iskola az és otthon közötti aktív együttműködést.

Az osztályok szülői munkaközösségeit az egy osztályba járó tanulók szülői alkotják.

Az iskolai szülői munkaközösség tagjait az osztályok szülői közösségei delegálják, osztályonként 2 főt. 

 

VEZETŐSÉG:

Elnök:

Molnárné Bukovics Hajnalka

 

Tagok:

Czémán Marianna

Fekete István

Hézingerné Pálfi Barbara

Józsvai-Gaál Annamária

Szabó Diána

Vankó Viktória

 

 

 

HÉVÍZI  ILLYÉS GYULA ÁLTALÁNOS ISKOLA ÉS ALAPFOKÚ MŰVÉSZETI ISKOLA

 

 

 

SZÜLŐI MUNKAKÖZÖSSÉGÉNEK
 

SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZATA

 

 

HÉVÍZ

 

 

2011

 

  1. Általános rendelkezések

 

A közoktatásról szóló 1996. évi LXII. törvénnyel módosított 1993. évi LXXIX. törvény {Ktv.} 59. § (1) bekezdése alapján az Illyés Gyula Általános és Alapfokú Művészetoktatási Iskolában  Szülői Munkaközösség alakult.

1.1. A Munkaközösséget az iskolába járó tanulók szüleinek legalább ötven százaléka választja meg. A szülők a szülői munkaközösséget jogaik érvényesítése, kötelességeik teljesítése érdekében hozták létre. Tevékenysége során az iskolába járó valamennyi tanuló szüleinek érdekképviseletét ellátja.

1.2. A szülői munkaközösség az egyesülési jogról szóló 1989. évi II. törvény 1.§-a alapján jött létre, amely szerint „…Az egyesülési jog alapján mindenkinek joga van arra, hogy másokkal szervezeteket, illetőleg közösségeket hozzon létre vagy azok tevékenységében részt vegyen.” A törvény 5.§-a szerint a szülői munkaközösség nem minősül társadalmi szervezetnek (nincs szükség a cégbírósági bejegyzésére), tevékenységét jelen szervezeti és működési szabályzat alapján végzi.

1.3. A szülői munkaközösségre vonatkozó jogszabályok:

− a közoktatásról szóló 1993. évi LXXIX. törvény,

− a nevelési–oktatási intézmények működéséről szóló 11/1994. (VI. 8.) MKM rendelet,

 

1.4. A Szülői Munkaközösség adatai:

Székhelye: Illyés Gyula Általános és Alapfokú Művészetoktatási Iskola,

Egységes Pedagógiai Szakszolgálatot Ellátó Intézmény

Címe: Hévíz, Kossuth Lajos út 2.

Képviselője: A választmány elnöke

 

  1. A Szülői Munkaközösség alapvető célja

 

2.1. A Szülői Munkaközösség az iskolába járó diákok szüleinek képviselete a szülői kötelességek és jogok gyakorlásának érdekében.

2.2. A Szülői Munkaközösség az iskolai közösség részeként fejti ki a tevékenységét. Legfontosabb feladata, hogy megfelelő kapcsolat alakuljon ki a szülők és az iskola vezetői, pedagógusai és dolgozói között.

 

2.3.Elősegíti az iskola az és otthon közötti aktív együttműködést.

 

2.4. Elősegíti az oktatás és nevelés szintjének folyamatos emelését az iskolába járó diákok érdekében.

 

  1. A Szülői Munkaközösség alapvető feladata

 

3. 1. Az iskolai oktatói - nevelői munka támogatása a szülők összefogása által.

3. 2. A szülők tájékoztatása és véleményük kikérése a gyermekük oktatásával, nevelésével kapcsolatos kérdésekben.

3. 3. A szülők közötti kapcsolattartás megszervezése,

  • szülő és iskola

  • szülők és szülői szervezet

  • szülők és szülők között.

3.4.A kapcsolat kialakításában, folyamatos fenntartásában való  részvétel         

  • szülői értekezlet rendje és tartalma;

  • a fogadóórák időpontja;

  • részvétel az iskolai kulturális, sport stb. rendezvényeken.

  • szülő és Szülői szervezet esetén kapcsolattartás más intézmények Szülői Szervezetével

  • szülői képviseletben részvétel az iskolán kívüli, területi vagy országos szülői szervezetekben.

  • a szülők figyelmének felhívása jogaikra és kötelességeikre.

 

4. A Szülői Munkaközösség felépítése és létrehozatala

4. A szülői munkaközösség feladata, szervezete, döntéshozatala

4.1. Osztály szülői munkaközösségek

4.1.1. Az egy osztályban tanuló diákok szülei osztály szülői munkaközösséget alkotnak. A szülői munkaközösség munkájában történő részvétel a szülő joga, ugyanakkor a szülő nem köteles részt venni a szülői munkaközösség tevékenységében.

4.1.2. Az osztály szülői munkaközösség feladata az osztályban tanuló diákok tanulmányi munkájának és közösségi tevékenységének támogatása, segítése, érdekeik képviselete, az osztály közösséggé válásának elősegítése. Az osztály szülői munkaközössége figyelemmel kíséri a tanulói jogok érvényesülését, a pedagógiai munka eredményességét.

4.1.3. Az osztály szülői munkaközössége együttműködik az iskolavezetéssel, az osztályfőnökkel.

4.1.4. Az osztály szülői munkaközösség gyakorolja mindazokat a jogokat, amelyeket az iskola szabályzatai számára biztosítanak, dönt saját programjáról, tevékenységéről, a szervezeti és működési szabályzat keretei között meghatározza szervezetét, vezetését, megválasztja képviselőit.

4.1.5. Az osztály szülői munkaközössége véleményt nyilváníthat, javaslatot tehet az iskola munkájával kapcsolatos bármely kérdésben.

4.1.6. Az osztály szülői munkaközösségének összehívását a megtárgyalandó téma megjelölésével az osztályban tanuló diákok szüleinek 20 %-a, az osztályfőnök, az iskolavezetés vagy az osztályban tanuló diákok 20 %-a kezdeményezheti. Az osztály szülői munkaközösségét a kezdeményezés alapján szorgalmi időszakban két héten belül össze kell hívni. Az osztály szülői munkaközösségét a munkaközösség választott vezetője vagy az osztályfőnök hívhatja össze.

4.1.7. Az osztály szülői munkaközössége akkor határozatképes, ha az osztályban tanuló diákok 2/3-ának a szülője jelen van. A szülői munkaközösség határozatait nyílt szavazással egyszerű többséggel hozza, a jelen lévő szülők diákonként egy szavazattal rendelkeznek.

 

4.2. Iskolai szülői munkaközösség

4.2.1. Az osztályok szülői munkaközösségei alkotják az iskolai szülői munkaközösséget. Az iskolai szülői munkaközösség élén a választmány áll. A választmány a szülői munkaközösség legfőbb döntéshozó, véleményező, javaslattevő fóruma. A választmányba az osztály szülői munkaközösségek saját döntésük alapján 1 – 3 képviselőt delegálnak. A képviselők az osztályban tanuló diákok szüleit képviselik.

4.2.2. Az iskolai szülői munkaközösség feladata az iskolai nevelő–oktató munka segítése, támogatása, az iskola és a szülők közötti együttműködés előmozdítása,  részvétel a tanulók és a tanulói közösségek, a szülők és a szülők közösségei érdekeinek érvényesítésében, a szülői közösségeket megillető jogok gyakorlásában.

4.2.3. Az iskolai szülői munkaközösség nevében a választmány gyakorolja a szülői szervezetet megillető jogokat. A választmány jogainak gyakorlását átruházhatja a választmány elnökére, a választmány vagy a szülői munkaközösség valamelyik tagjára, kivételesen olyan külső személyre, aki nem tagja a szülői munkaközösségnek.

4.2.4. Nem ruházhatja át a választmány az iskola megszüntetésével, átszervezésével, feladatának megváltoztatásával kapcsolatos fenntartói döntéshez, az iskola szabályzatainak elfogadásához, valamint az igazgató megbízásához, megbízásának visszavonásához kapcsolódó egyetértési, véleményezési jogát. A szülői munkaközösség jogainak megsértése esetén törvényességi kérelemmel fordulhat a fenntartóhoz {Ktv. 84.§ (2)}. A törvényességi kérelem, illetve annak elutasítása esetén a bírósághoz fordulás jogát sem ruházhatja át a választmány.

4.2.5. A választmány döntési joga kiterjed saját szervezetére, működésére, valamint mindazokra a kérdésekre, melyeket jogszabály vagy az iskola belső szabályzatai a hatáskörébe utalnak.

4.2.6. A választmány véleményt nyilváníthat, javaslatot tehet az iskolai életet érintő bármely kérdésben, kérdést intézhet az iskolavezetéshez, a nevelőtestülethez.

4.2.7. Az iskolai szülői munkaközösség választmánya szükség szerint, de évente legalább egyszer ülésezik. A választmány összehívását a választmány tagjainak legalább 20 %-a, legalább négy osztály szülői munkaközössége, a szülők legalább 10 %-a vagy az iskolavezetés kezdeményezheti, az ülés napirendjének megjelölésével. A választmányt a kezdeményezés alapján szorgalmi időszakban két héten belül össze kell hívni. A választmányt az elnök az igazgató közreműködésével is összehívhatja.

4.2.8. A választmányi ülésen tanácskozási joggal vesz részt az igazgató vagy az iskolavezetés képviselője. A választmány üléseire meg lehet hívni az iskola bármely tanárát, bármelyik szülőt.

4.2.9. A választmány akkor határozatképes, ha legalább 2/3 szavazásra jogosult jelen van. A választmányi ülésen minden osztály képviselőjének és az elnöknek egy-egy szavazata van. A választmány döntéseit nyílt szavazással, egyszerű többséggel hozza. Személyi kérdésekben a választmány dönthet a titkos szavazásról.

4.2.10. A választmányt az elnök vezeti. Az iskolai szülői munkaközösség elnökét a választmány választja négy évre. A választmány elnökére javaslatot tehet a szülői munkaközösség bármely tagja vagy az iskolavezetés. Több jelölt esetén az lesz a választmány elnöke, aki legtöbb szavazatot kap. Ha nincs ilyen jelölt, új jelölést és választást kell tartani.

4.2.11. A szülői munkaközösséget az elnök képviseli. A választmány egyes ügyekben mást is megbízhat a szülői munkaközösség képviseletével.

4.2.12. A választmány üléseit az elnök, távolléte esetén az általa megbízott választmányi tag vezeti. A választmány üléseiről emlékeztető készül, amely tartalmazza a napirendet, a megtárgyalt kérdéseket, valamint a választmány határozatait. Az emlékeztetőt az ülést levezető elnök (vagy az általa megbízott, az ülést levezető választmányi tag) és egy választmányi tag hitelesíti. Az emlékeztető elkészítéséről az igazgató gondoskodik, egy példányát az iskola irattárában kell elhelyezni.

 

4.3. A Vezetőség  az iskolai Szülői Munkaközösség része

 

4.3.1.A választmány tagjai közül elnököt és elnökhelyettest választ. A választás nyílt szavazással történik és akkor érvényes, ha a választmány 2/3-a jelen van. A megválasztáshoz a jelenlévők kétharmadának igenlő szavazata szükséges.

4.3.2.      Az elnök képviseli az iskolai Szülői Munkaközösséget az iskola igazgatójánál és vezetőinél.

 

4.3.3.     Az elnök gondoskodik a vezetőség üléseinek előkészítéséről, megszervezéséről.

 

4.3.4. Az elnökhelyettes az elnök távollétében gyakorolja az elnök jogait.

 

4.3.5. A választmányi tagok választásának ideje: minden év első szülői értekezlet, a vezetőségi tagoké az első Választmányi ülés. Ha a választmányi vagy vezetőségi tag kétszer egymás után - komoly indok előzetes jelzése nélkül - nem jelenik meg az ülésen, és helyetteséről nem gondoskodik, akkor kizárja magát, és az osztályszintű Szülői Munkaközösségnek új tagot kell delegálnia.

 

 

5. A Szülői Munkaközösség jogosítványai

 

5.1. A Szülői Munkaközösség dönt

-         saját működési rendjének és munkaprogramjának elfogadásáról;

-         tisztségviselőinek megválasztásáról;

-         a szülők körében szervezendő, iskolát segítő és közösségépítő munkáról.

-         a rendelkezésre álló pénzeszközök felhasználásának módjáról.

-         a szülők körében megszervezendő, iskolát építő munkáról.

 

5.2. A Szülői Munkaközösség eljárhat, intézkedhet a közoktatási törvényben és az iskola Pedagógiai Programjában meghatározott szülői jogok érvényesítése és szülői kötelességek teljesítése érdekében.

 

5.3. A fenntartónak ki kell kérnie a Szülői Munkaközösség véleményét az iskola megszüntetéséről, átszervezéséről, feladatának megváltoztatásáról és más, az iskola- életét döntően befolyásoló döntéséről.

 

5.4. A Szülői Munkaközösség kérdéseket tehet fel - az elnökén keresztül - az iskola vezetőinek, az intézmény működését érintő valamennyi kérdésben. A Szülői Munkaközösség és az iskola vezetés közötti kapcsolattartás egyedi formáját az iskola Szervezeti és Működési Szabályzata rögzíti.

 

6. Iratkezelés

 

6.1. A szülői szervezetek dokumentumait ( jelenléti ívek, jegyzőkönyvek stb. ) összegyűjtve kell őrizni.

 

6.2. Az OSZSZ dokumentumait az OSZSZ vezetője gyűjti.

 

6.3. A Választmány és az Elnökség dokumentumait az Elnök gyűjti.

 

 

7. Hatályba léptető rendelkezések

 

A szervezeti és működési szabályzat az elfogadást követő napon lép életbe, rendelkezéseit attól kezdve kötelező alkalmazni.

 

Hévíz, 2011.02.01.

Pályázatok

Ökoiskola
NKA
Erzsébet táborok
Határtalanul
Bethlen Gábor Alap
 Okosan a pénzzel!