Kőrösi idegen nyelvi verseny

Kőrösi idegen nyelvi verseny

Iskolánk tanulói 2023. március 7-én részt vettek a nagykanizsai Kőrösi idegen nyelvi verseny szóbeli fordulóján, ahova az írásbeli fordulón legjobban teljesítők közül az első 6 tanulót hívták be. Az idei tanévben 170 diák jelentkezett a versenyre.

A verseny célja, hogy lehetőséget adjon a tehetséges tanulóknak a megmérettetéshez, személyiségük kibontakoztatásához, hogy kipróbálhassák magukat különböző nyelvi helyzetekben.

Az írásbeli fordulón a tanulók 45 perc alatt egy feladatlapot töltöttek ki, mely a Nemzeti Alaptanterv követelményeinek optimuma alapján készült. A feladatok között országismereti kérdések is szerepeltek.

A szóbeli fordulón a tananyaghoz kapcsolódó témákról beszélgettek, illetve 7. és 8. évfolyamon egy rövid idegen nyelvi szöveget is összegezniük kellett.

A versenyről büszkén tértünk haza, mert nagyon szép eredményeket értek el diákjaink. Köszönjük neki a sok-sok befektetett energiát és munkájukat, hogy a mindennapi teendőik mellett elszántan és szorgalmasan bővítették tudásukat. Gratulálunk a szép eredményekhez!

 

 

Helyezés

Tanuló neve

Évfolyam

Felkészítő pedagógus

Kőrösi idegen nyelvi verseny

angol nyelv 

Írásbeli +szóbeli 

2023.03.07.

 

Nagykanizsa 

3.

Bakos Erik Roland

6.

Tóth Luca

Kőrösi idegen nyelvi verseny 

csak az írásbeli eredménye 

Betegség miatt a szóbelin nem tudtak sajnos részt venni 

 

2.

 

3.

 

Vámos Bernadett 

 

Illés Petra 

 

5. 

 

8. 

 

Rezes Zoltánné 

 

Tóth Luca 

 

 

 

 

 

 

Kőrösi idegen nyelvi verseny

német nyelv

Írásbeli és szóbeli összesített eredménye

2023.03.07.

 

Nagykanizsa 

1. 

Pilipishina Elina 

5.

Porkoláb Annamária 

3. 

Trubetskaia Sofia 

5.

2. 

Nagy Bálint 

6.

3. 

Porkoláb Sára 

7.

5. 

Márkus Dávid Noel 

7.

3. 

Eekhof Eline 

8.

5. 

Farkas Zsófia 

8.

Kapcsolódó galéria

Kőrösi idegen nyelvi verseny

Pályázatok

Határtalanul
Erzsébet táborok
NKA
Bethlen Gábor Alap
 Okosan a pénzzel!
Ökoiskola